Önmagad elismerése és a sebezhetőséged pillanatai

Hogyan ismerhetem el igazán magam úgy, hogy az mindent megváltoztat bennem? Milyen lenne, ha mindennap elismerném magamat?

Elismerni azt is, ha valami olyasmit hozok létre, ami egy nézőpont szerint rossz és katasztrófa, hibás, téves.

Mi mást hozhatok létre ezzel a potenciával, ami valami nagyobbat teremtene mindenkinek, mint amit ez teremtett?
Van, hogy feljönnek a múlt képei, amit használhatunk elismerésre is bármennyire „szörnyűnek” is tűnik.

Szegénység, öngyilkossági kísérletek, bántalmazás, amit elszenvedtünk, szégyen, korlátozás megatonnányi.

Majd meghallom: Legyünk invitálás a sztorinkkal ...hmmm... Elismerem a teremtő képességemet, a változást, elismerem, hogy képes vagyok olyat létrehozni, ami túl van ennek a valóságnak az elképzelésein. Ismerjük el nagyszerű teremtéseinket! Elismerem, törődő vagyok, még akkor is, ha hibázok. Ha valaki megharagszik, mennyire próbáltam többet adni, mint amit képes volt befogadni?

Kicsit, nagyot, megatonnányit?

Igen, sokkal többet szerettem volna adni. Az elsők között tanultam meg. Adj annyit, amit be tudnak fogadni, mondj annyit, amit meg tudnak hallani.
Már van, hogy sikerül. :)
Hibázunk, tévedünk, nincs igazunk és sokszor még ezekben a pillanatokban is törődőek vagyunk.

Milyen lenne az életed és hogyan éreznéd magad, ha elismernéd minden választásod mögött azt, hogy törődő vagy?

Bármi is van, ez vagy, ez az alaptermészeted.

Még akkor is, amikor belül úgy érzed, hogy felrobbansz vagy hisztizel, hogy eleged van, ez azt jelenti, hogy törődsz és van kapacitásod a változásra csak elhitted, hogy kevés vagy... esetleg azt, hogy túl sok vagy.

Amikor eleged van és azt mondod, hogy nem érdekel, ugye tudod: még a hatása alatt vagy?

Mennyi mindent kapcsolunk le az éberségünkből ahhoz, hogy ne érdekeljen valami?

S mennyire kell lekapcsolnod azt, hogy élsz, hogy létezel, hogy ne legyél törődő Önmagaddal?